GYIK      Referencia      Kapcsolat      Kép galéria      Céginfo      Nyitólap
English version

Kötélpálya kaland és kenutúra

Kétszemélyes ajándékutalványunkkal két felejthetetlen élményben lehet része a megajándékozottnak, és vendégének. 

Először a Dunakaland kötélpályán teheti próbára önmagát, (részletek itt), majd következik egy órás, felejthetetlen kenutúra Magyarország és a Duna talán legszebb szakaszán, a Dunakanyarban, a gödi Duna szakaszon.

Napszaktól függően a vízimadár világ életébe is bepillantást nyerünk. Kormoránt, szürke gémet, tőkés récét, szárcsát figyelhetünk meg a nyugodtabb időszakban.

A túrához nem szükséges evezős tudás, vízitúra vezetőink mindenben segítenek, a hajó kormányzásával sem kell foglakozniuk vendégeinknek, csak az evezéssel és a nézelődéssel.

A túrához mentőmellényt biztosítunk.

A két program helyszíne között nem kell utazni, hiszen kötélpályánk közvetlen a Duna parton, Kék Duna Klub Hotel területén található, ingyenes, zárt parkolóval, igényes dunaparti étteremmel emeljük szolgáltatásunk színvonalát.

 

Program ára: 14.900 Ft két fő részére

Program időtartama: kb. 3 óra

Helyszín: 2131 Göd, Kék Duna utca 34

Ingyenes, zárt parkoló a hotel területén!

Térkép itt!

 

Újdonság: Helyeztesse el saját fotóját, személyes üzenetét, vagy videó üzenetét ajándékutalványunkon! Részletek itt!

 

MEGRENDELEM

 

További információt kapcsolat menüpontunk segítségével kérhet.

Üdülési csekket elfogadunk!